KarrierSziget

Amikor a munkád nem egy szükséges rossz.

9+1 ok, amiért érdemes állásbörzére járni

2017. szeptember 26. 13:38 - Ficza J.

Neked is néha elvesztegetett időnek tűnnek az expókon eltöltött órák? Voltál már úgy, hogy azt gondoltad: „Szép, szép, de nem találtam semmit”? Állásbörzére járni nem egyszerű feladat. Minél hatékonyabb vagy a helyszínen, annál nagyobb hasznod származhat belőle. Nem ritka eset ugyanis, hogy éppen egy karriernapon sikerül elhelyezkednie az álláskeresőnek. Vagy legalábbis javítania az esélyeit. De mit kell ehhez tenni?

hvg_allasborze_2016.jpg

Fotó: HVG Állásbörze 2016

Jövő héten kezdődik az ország legnagyobb állásbörzéje, az eseményre készülve pedig utána jártunk, miért érdemes személyesen is kilátogatnod egy karriernapra, és ha már ott vagy, mit tegyél a siker érdekében. A jó állásbörze ugyanis olyan, mint egy termelői piac: energikusan nyüzsgő kavalkád, ahol mindkét fél ugyanazt akarja. Jó üzletet kötni. Csak meg kell hozzá találni a megfelelő partnert.

Íme néhány jótanács arról, hogyan készülj fel egy karrier eseményre.

1. Élvezd a szerepcserét

Az állásbörzék egyik legnagyobb előnye, hogy ott valójában szerepet cserélsz a HR-esekkel. Nem neked kell ugyanis felhívnod magadra a figyelmet, hanem ők próbálják „eladni magukat” munkaadóként, hiszen ők harcolnak az álláskeresők kegyeiért. Egy karriernapon sokkal nyitottabbak a cégek, azért vannak ott, hogy személyesen is megismerjenek Téged. Nem zavarsz, nem rabolod az idejét senkinek, nem ütközöl falakba. Sőt, a kiállítók inkább örülnek a kezdeményező és érdeklődő látogatóknak.

2. Használd ki a lehetőségeidet

A személyes és közvetlen kapcsolatnak köszönhetően többet megtudhatsz az állásról és a cégről, mint az interneten. Az álláshirdetésekben sokszor nincs elég lehetőség és felület arra, hogy részletesebb információkat megtudj az adott pozícióról. Ezzel szemben egy nem hivatalos beszélgetés sokszor csodákra képes. Ne félj tehát szóba elegyedni a kiállító cégek képviselőivel. Vigyél magaddal egy friss önéltrajzot, így nagyobb eséllyel foglalkoznak majd vele, mintha e-mailben küldenéd.

3. Add el magad személyesen

A börzén is érvényesek az állásinterjúra vonatkozó aranyszabályok: készülj fel, tudd, hogy mit és hogyan akarsz elmondani magadról. Figyelj a beszélgetőpartneredre és legyenek kérdéseid. Légy összeszedett és udvarias. Egy állásbörzére nem kell túl elegánsan felöltöznöd, de természetesen legyél rendezett és ápolt. Szintén fontos az első benyomás: figyelj a kézfogásra és a bemutatkozásodra.

4. Építs kapcsolatokat

Az állásbörzéken történő személyes találkozásokban több lehetőség rejlik, mint a személytelen telefonos vagy e-mailes kommunikációban. A beszélgetés során könnnyebben megismernek, többet megtudnak rólad, jobban emlékeznek majd rád. Ugyanez igaz visszafelé is: te is egy kicsit megismered a cég munkatársait. Ha nem is rövid távon, talán hosszú távon ez még a hasznodra is válhat.

5. Less be a színfalak mögé

Ma már az állásbörzék is többet nyújtanak, mint néhány éve. A kiállító cégek minél szórakoztatóbban és érdekesebben próbálják bemutatni a működésüket. A standokon sok érdekes dolgot láthatsz a gyártási folyamatoktól kezdve a termékbemutatókig. Mindez arra szolgál, hogy jobban megismerd az adott céget, aminek köszönhetően könnyebben el tudod majd dönteni, hogy ott szeretnél-e dolgozni, vagy sem.

6. Ismerd meg a munkaerőpiacot

Persze nem csak a munkaadókat, hanem a teljes munkaerőpiacot és a lehetőségeidet is jobban megismerheted. Az állásbörzéken jobb rálátást kapsz a legújabb trendekre, megtudhatod milyen cégek léteznek és mivel foglalkoznak, megismerheted a munkáddal/szakmáddal kapcsolatos legújabb fejlesztéseket és választ kaphatsz az álláskereséssel kapcsolatos kérdéseidre.

7. Képezd és teszteld magad

A sok kiegészítő programnak köszönhetően letesztelheted például a nyelvtudásod, önismereti teszteket tölthetsz ki, próbainterjún vagy szaktanácsadáson vehetsz részt. A szakemberek előadásainak köszönhetően pedig sok új és hasznos információt megtudhatsz. Ha tehát nem találsz számodra megfelelő állást a helyszínen, akkor is legalább fejlesztheted magad.

8. Inspirálódj

Egy állásbörzén cégvezetők, HR menedzserek, mérnökök, vállalkozók, couchok százai vesznek részt, akik mind inspirálólag hatnak rád a karrieredet és a jövődet illetően. Figyelj és tanulj! Lehet, hogy sok új ötlettel gazdagodva térsz majd haza.

9. Gyűjts motivációt

Az álláskeresés és a karrierépítés sokszor időigényes és nehéz feladat. Egy állásbörzén viszont nem vagy egyedül. Rajtad kívül sok, veled hasonló cipőben járó álláskereső is megfordul ott. A munkaadók pedig azért vannak, hogy segítsenek. Ha véletlenül mégsem találod meg álmaid állását, akkor se csüggedj: gyűjts erőt és tapasztalatot a börzén látottaknak köszönhetően.

+1: Csináld ugyanezt a kanapén ülve

Ma már nem csak „valóságos” állásbörzék léteznek, hanem virtuálisak is. Az internet korszakában a börzéken átélt lehetőségek és élmények a világhálón keresztül is könnyen elérhetőek. A virtuális börzéken akár otthonról ülve is fel tudod venni a kapcsolatot a cégek képviselőivel, kereshetsz állást, csinálhatsz próbainterjút, előadásokat hallgathatsz vagy bekukkanthatsz a cégek színfalai mögé. Minden gyorsabb és kényelmesebb.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://karriersziget.blog.hu/api/trackback/id/tr312898060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.27. 11:14:00

Én minden hirdetésre jelentkezem, ez az én állásbörzém.
süti beállítások módosítása